Egy fiatal parasztlegény nyomorúságosan élt a kunyhójában, de sohasem panaszkodott, mert a természet szépsége mindenért kárpótolta érzékeny lelkét.
Egy nap édes illat szállt feléje az erdoből. Az illatáradatot követve egy fenyőfához ért, s az ágai között csodálatos fátylat pillantott meg, nap-és holdsugarakból szőve, csillagokkal teleszórva. A legény megfogta a fátylat, de akkor elotunt egy ismeretlen lány, és kérlelni kezdte, adja vissza kendőjét. A fiatalember először visszautasította a kérést, erre a lány keservesen sírva fakadt.
Az erdő leánya vagyok - mondta , és a kendőm nélkül nem térhetek vissza nővéreim közé.
Akkor hiszem el, hogy igazat mondasz, ha úgy táncolsz, ahogy csak az erdő leányai tudnak.
A lány fogta kendőjét, és táncolni kezdett, hol félig felemelkedve a földről, hol az ifjú körül ide-oda forgatva a kendojét, amelynek nyomában virágeso hullott. Csodálatos volt. Azután a lány eltűnt, és az ifjú soha nem tudta meg, vajon álmodta-e, ami történt, vagy sem. A természetnek ez az ajándéka azonban még boldogabbá tette.