Isumbosi japán fiú volt és olyan kicsi, hogy még a mezei munkákban sem tudta senki a hasznát venni.
Nagyapja elhatározta hát, a városba küldi, hogy derék szamuráj váljék belőle. Búcsúzóul egy fatálat adott neki, abból lett a csónakja, az anyja evőpálcikákkal ajándékozta meg, azok lettek az evezők, az apjától pedig egy tűt kapott ajándékba, az lett a kardja.
Az út tele volt veszéllyel, és ha Isumbosi méreteit tekintjük, érthető, hogy számára még egy béka is nagyobbnak tűnt az elefántnál.
A fiú hamar elsajátította a harc művészetét, bátorságának és okosságának köszönhetően végül is épségben megérkezett a városba.
Az utcán egy lélek sem volt, mert egy kegyetlen óriás elől mindenki a házába zárkózott. Isszumbosi azonban merészen szembeszállt a rettegett óriással. Mivel aprócska volt, könnyedén kitért az ütései elől, sőt összevissza szurkálta az óriás testét, míg az össze nem esett.
Nagy vagy! - kiáltott mindenki, aki csak végignézte a küzdelmet; mert most olyan volt, mintha a kis Isumbosi lett volna az óriás!